2. ÉVAD //5. fejezet// Soha!

Sziasztok, meghoztam az új részt, szerintem unalmas lett... de majd ti eldöntitek... Jelentős szerepe lesz a történetben Felicitynek, valamint a későbbiekből elárulom azt is, hogy úgy tervezem Caroline Flacknek is... Nos, a következő rész nem tudom, mikor lesz, mert ma megyek a barátnőmhöz, azért is siettem evvel annyira, holnap vásárolni megyünk, és megkapom az SzJG 7. részét, ami nem egy vékony könyv, és azt fogom olvasni, általában két nap alatt kiolvasok egy vastag könyvet, de van olyan, amikor egy nap is elég rá... Majd meglátjuk... Még jelzek, mielőtt részt hoznék...


2. évad / 5. fejezet- Soha!

    Ekkor beléptek az orvosok.
- Elnézést, Mr. Styles, de távoznia kell! Nem maradhat ide benn!- mondta Dr. Lucky.
- El nem mozdulok mellőle! Tudom, hogy életbe van!- zokogok.
- Látja világítani a gépeket, vagy hallja csipogni? Egy kórházban mindig csipog!- mondta szemrehányóan. Hirtelen nem ismertem rá Dr. Luckyra. Ő nem volt ilyen. Mindig kedvesen fogadott és mindig mellém állt. Gondolom megviselte, hogy az ő keze alatt halt meg a szerelmem. De nem halhatott meg, ő erős lány! A lánya Cassy, mi lesz vele, ha már nem jön vissza hozzá az édesanyja? Itt leszek neki én, de egy anya pótolhatatlan. És képtelen lennék arra, amit Lia mondott. Őt szerettem, és szeretni is fogom mindig. Cassynek nem lesz új édesanyja. Ő neki Lia marad, mert életbe van, tudom.
- Lia, szerelmem…- motyogom, mire két erős ember elráncigál tőle. Próbálom kiszabadítani magam, de ők nem engedik.
- Sajnos Harry herceg, a szerelmed a hullaházba vár, ott még elbúcsúzhatsz tőle!- mondta az egyik őr.
- Lia még él, nem halhatott meg!- ordítom, mire a kint lévő többi bandatag felkapja a fejét és egyből könnybe lábad a szemük és odafutnak.
- Lia meghalt?- zokog Louis. Természetes, hisz a mostoha bátyja.
- Figyeljetek törpék, rátok most nincs időn, a barátnőtök meghalt, sajnáljuk, részvétel, blablabla…
   Mikor a két őr elenged és távoznak a folyosóról, a fiúkkal egyszerre törünk be újra a műtőbe. Az orvosok hitetlenkedve néznek ránk, míg mi odafutunk Liához és körbeálljuk.
   Én megfogom a kezét, és zokogok, a többiek csak sírva (Louis, Niall), könnyezve (Zayn, Liam) nézik, és beszélnek hozzá.
- Srácok, énekeljünk neki egy búcsúdalt!- veti fel az ötletet Niall.
- Remek ötlet- mondom, majd elkezdem énekelni a Moments című számunkat, tudom, hoyg imádja, épp ezért is kezdem el ezt. Miután az első sort elénekeltem, átadom Liamnak a hangot. Végig énekeljük az egész számot, néha bele  zokogunk, én végig a kezét szorítom.
- Lia, ne hagyj itt! Gondolj rám! Nem is, hanem a lányodra Cassyre, őt nem hagyhatod itt!- suttogom a fülébe, miután végeztünk a dallal. Feje fölé hajolok. Homlokom az övének támasztom, majd néhány könnycsepp folyik az arcára. Megcsókolom, majd megszorítom a kezét. Ekkor a gépeken a fények felgyúlnak, és visszatér aszokásos csipogás. Újra verni kezd Lia szíve, valamint a hasa is fel-le emelkedik, ami azt jelenti, hogy ismét lélegzik. Örömömben még egyszer megcsókolom.
- Tudtam, hogy élsz- sígom utoljára a fülébe, majd az orvosok felé nézek-, mondtam, hogy erős lány! A halálból tért vissza!- mondtam, majd visszafordítottam a fejem Liához. Dr. Lucky dadogását hallottam, miközben arról beszélnek körülötte a nővérek, hogy mi csoda folytán történhetett ez, mire Louis mosolyogva csak ennyit válaszol:
- Szerelem… a szerelem mindent legyőz!
   Küldtem felé egy hálás mosolyt, mire ő csak megrántotta a vállát.
   Az orvosok kiküldtek minket, és folytatták az operációt, amit nehezen értettem meg, hisz még csak most tért vissza, de mind egy a lényeg, hogy él.. Mosolyogva mentünk ki a műtőből, mire mindenki kíváncsian nézett ránk, és lefagytak egy pillanatra, hogy min mosolygunk. Leültünk a székekre, és továbbra is magunk elé nézve vigyorogtunk.
- Bökjétek már ki, hogy mi van Liával!- förmedt ránk egyszerre Danielle, Eleanor és Missy, majd egymásra néztek és elnevették magukat.
- Hát, Lia visszatért a halálból!- mondta Niall, mire mindenkitől kapott egy értetlen pillantást, kivéve tőlünk, akik benn voltak.
- Az hogy lehet?- kérdezte Eleanor, mire Louis odasétált hozzá és fél kézzel átkarolta a vállát.
- Tudod kicsim, a szerelem mindent legyőz!- vigyorgott, mire El elnevette magát és megcsókolták egymást.
- A lányom él?- kapta fel a fejét Lia édesanyja.
- Igen, de folytatták rajta a műtétet!- mondtam.
   Mindenki örült, a jó hírnek. Cassy a nagymamája ölében (aki nem rég érkezett meg) öklében aludt. Lementem a büfébe, hogy igyak egy forrócsokit.
   Miközben a folyosón sétálgattam, az összes kórterembe belestem, mikor egy ismerős lányt pillantottam meg, éppen egy magazint olvasott. Bekopogtam, mire felkapta a fejét. Most már biztos voltam benne, hogy ki ő:
- Harry?- döbbent le-, te mit keresel itt?- kérdezte.
- Ezt én is kérdezhetném!- mosolyogtam. Régóta nem találkoztam Felicityvel, a volt barátnőmmel, de midenhonnán megismerném.
- Hát, autóbalesetem volt. Rövid amnéziám volt, de már minden visszatért- mesélte, én pedig leültem az ott lévő vendégeknek szolgáló fotelra-, és te mi járatban?- kérdezte.
- A barátnőm, aki pár hete megvakult, most volt a műtétje! Visszatért a halálból, és mielőtt megkérdeznéd, hogyan, Louist idézem: „ A szerelem mindent legyőz!”- mondtam és hozzá még Louis arcot és vágtam, majd eljátszottam mellé, hogy egy répát rágcsálok, mire Felicity elnevette magát.
- Sajnálom, remélem sikerül a műtétje. Az én barátom is majdnem ott maradt az autóbaleset miatt. Ugye bár csúsztak az utak, mi pedig egy éles kanyarban beledőltünk az árokba, erre rásegített még az is, hogy erdős rész volt, és egy vaddisznó is rongálni kezdte az autót, és a barátomat meg is sevezte. Az oldalába fúródott egy éles vas- húzta el a száját-, de már minden renben- hagyta el a száját egy megkönnyebbült sóhaj. Ekkor láttam meg, hogy a szembelévő fotelból Felicity anyukája mosolyogva figyel minket.
- Csókolom Mrs. Skinner! Milyen régen láttam- köszönök.
- Harry, mondtam már, hoogy tegezz!- mosolygott-, ki jönnél velem egy pillanatra?
   Felállok és kisétálok után. Az ajtót becsukom magam után, majd megállok vele szemben.
- Nézd Harry! Felicity tudja csak úgy, hogy a barátja jól van! Igazából már csak a gépektartják életbe, az elején Felicityvel is ez volt… 2 és fél hónapig kómában volt, aztán felébredt, de már több, mint 5 hónapja itt van, mert folyamatosan találnak valamit a vizsgálataiban- sóhajtja-, a barátja, Matt már több, mint 5 hónapja van kómában. Az orvosok azon gondolkoznak, hogy le kapcsolják-e. Mi nem engedjük, viszont a szülei olyanok, hogy őket aztán nem érdekli- mondja, majd egy-két könnycsepp folyik le arcán-, örülnék neki Harry, hogy, ha többször is, amikkor van időd, hisz tudom, hoyg a hírességeknek nem könnyű napjaik vannak, akkor látogasd meg Felicityt. Nagyon jó barátok voltatok az után is, hogy szakítottatok. Hidd el, ez sokat seegít neki a felépülésbe, mert amikor amnéziás lett, az összes barátja elhagyta.
- Értem, higgye, vagyis hidd el, itt leszek mellette, amikor csak tudok- mondtam, majd visszamentünk Felicityhez.
- Hallottam Harry, hogy apa lettél, na és mit szólsz a picihez, hogy hívják?- kérdezte a lány.
- Hát, már nem is olyan pici, két éves és egy kész ördög fióka. A neve Cassy, Cassidy Styles!
- Ó, úgy látszik az apjára ütött, hisz te is kis ördög voltál mindig is!- nevetett, mire án is elmosolyodtam.
- Sajnálom, de nekem most mennem kell, holnap még bejövök hozzád, és beszélgetünk!- mondtam mosolyogva, majd felálltam és elindultam ki.
- Harold! Már nem is köszönsz el tőlem úgy, ahogy szoktunk?- mosolygott, mire én felnevettem, megfordultam és visszamentem hozzá. Sajátos köszönésünk volt. Lepacsiztunk, majd összeütöttük két oldalunkat. Nevetve végig csináltuk az egészet, majd tényleg elköszöntem.
   Kiléptem a kórteremből, a hűvös folyosóra, ahol az összes gyógyszer szaga keveredett, a tisztítóéval. Lesétáltam a büfébe és megvettem, amiért indultam: Forró csoki.
   Amikor visszafelé mentem, még beintettem Felicitynek, majd felmentem a többiekhez.
- Ilyen hosszú volt a sor az autómatánál?- röhögött Zayn.
- Nem, csak Felicity kórházban van, már több, mint 5 hónapja, és bementem hozzá egyet beszélgetni, Liáról tudni valamit?- kérdeztem.
- Ki az a Felicity? Nem, még senki nem jött ki, és senki nem ment be!- mondta Niall.
- A volt-volt barátnőm- mondtam, majd leültem egy fotelba és várakoztam. Csak vártam- vártam és csak vártam. Több óra várakozás után (kb. 3 óra) kilépett Dr. Lucky. Az arca semmit se tükrözött azonnal felálltam és odamentem hozzá.
- Mr. Styles!- kezdte-, a műtét sikeres volt…- mondta, mire a többiek száját egy jól eső, megkönnyebbülő sóhaj hagyta el, de én tudtam, hogy itt még nincs vége-, de Miss Wisht, kómába kellett helyeznünk, mivel ugyebár komplikáció volt- mondta.
- Mi csoda? És meddig lesz kómában?- kérdeztem.
- Az a szervezetén múlik. Akkor ébred fel, amikor felébred, ez rajta műlik, hogy milyen könnyen…
- Oké-oké értem, de körülbelült se tud mondtani?- néztem rá idegesen.
- Annyit mondthatok hogy 3-4 hónap után lekapcsoljuk a gépről!- mondta, majd ott hagyott a kétségeimmel. Minden járt a fejembe. Nem, ő fel fog ébredni, ráadásul még 3 hónap előtt. Nem engedem, hogy lekapcsolják. Soha.
   Liát kitolták a műtőből, majd egy szabad kórterembe helyezték el. Elképesztően rossz látvány volt, hogy nem beszél, nincs nyitva a szeme, és még csak meg se mozdul. Ezeket elnézve, akkor is ő a leggyönyörűbb lány, akivel valaha találkoztam. Barna haja, hullámozan omlott a vállára, míg a vörös ajkai egyre csak kezdték elveszíteni a színűket, szeme csukva volt, így nem láthattam gyönyörűen csillogó szemeit, valamint be volt kötözve a műtét miatt.. A nővérek a műtőben ráadták a kórházi „egyn ruhát” ami, kétség kívül, hiába volt bő, gyönyörű volt benne. Kezén rajta volt a szokásos karszalag, amit ilyenkor kapnak a betegek.
    Lia Elishabeth Wish. És ott volt az ujján a gyűrű. Az eljegyzési gyűrű, amit tőlem kapott.
   A gépek mellette csipogtak, ami azt jelzi, hogy életben van. Ekkor, a többiek is bejöttek Liához, és minden félét meséltek neki. Soha nem hagyhat itt, SOHA.
Lia szemszöge:
   Hol vagyok? Talán a mennyországban? Óriási a fénnyesség, ami a hosszú feketeség ( a vakságom miatt) után, nagyon erős. Ekkor látom meg nagypapát aki felém kezd lépkedni, valamit Micit a cicámat, és nem utolsó sorban, a gyerekkori barátnőmet. De hát ők meghaltak, hogy lehet, még is itt vannak? Zokogást hallok, nagyon messziről, majd suttogást, amit mondja, hogy „Szeretlek!” és Cassyről beszél nekem. A lányomról. Ez lehetetlen. Tényleg meghaltam volna? De hát miért? Úgy tudtam, hogy a szememet műtik meg. Nagypapi megölel, és bezsél valamit, de hirtelen minden eltűnik. Újra a feketeség. Nincs nagypapi, nincs senki, csak hagosabban hallom a zokogást és a suttogást. Ez Harry és érzem, hogy Louis is itt van, a bátyusom, avalmint a többiek. Ekkor egy dalt hallok meg. Moments. Ekkor újra hallom a csipogásokat a gépeken. Visszatértem. A nővérek kiküldik a többieket, míg engem nagyon gyorsan visszaaltatnak.
   Nem tudom, hogy hány óráig műtöttek, de áttoltak egy korterembe. Ezt onnan tudom, hogy írtó erős gyógyszer és tisztító szer szag áramlott a folyosón. Mindent hallottam, de a szemeimet ólom nehezűnek érzetem. Nem tudtam mozdulni, nem tudtam beszélni, és a szememet sem tudtam kinyitni…